Bojan: "Az a célom, hogy itt folytassam!"
2010.01.29. 23:57
Az elmúlt napokban több Barcelona-játékos is hosszabban nyilatkozott saját helyzetéről a csapatban, Guardiola hosszabbításáról, a Reallal szembeni ötpontos előnyről, Lionel Messiről vagy éppen a választási kampányról. Ezek közül Bojan Krkic, Xavi Hernández és Víctor Valdés véleményeit gyűjtöttük össze.
Bojan Krkic: „Boldog vagyok azért, hogy egy olyan klubnál dolgozhatok, mint a Barça. Egy csodálatos csapat van körülöttem, olyan játékosokkal, akik engem is sokra értékelnek, és ezért én is próbálok segíteni a csapatnak mindenben, amiben csak tudok. Továbbra is szeretnék küzdeni a helyemért, és megnehezíteni az edző dolgát, amikor dönt a kezdőcsapatról. Nem fordul meg a fejemben, hogy ne folytassam a Barçában. Szeretnék tovább dolgozni és fejlődni, és olyan emberekkel körülvenni magam, akikkel most is. Teljesen egyértelmű, hogy az a célom, hogy itt folytassam. A csapattársaim és az edző napról napra hatással vannak rám. Nagyon jól érzem magam a csapatban.”
„Az kétségtelen, hogy nem játszom igazán sokat, de mást nem kell tennem, mint úgy dolgozni tovább, mint ahogy most is teszem, és arra törekedni, hogy kiharcoljak magamnak egy helyet a csapatban. De az a fontos, hogy játsszon bárki, mindannyian egységesek vagyunk, hogy azokat a címeket, amiket még megszerezhetünk, csakugyan szerezzük meg. Tehát a La Ligát és a BL-t.”
Xavi Hernández: „A bajnokságból nagyon sok van még, és egyáltalán nem lefutott a küzdelem. A Madrid az a Madrid. Már sokszor mondtam, hogy történelmileg ők mindig harcolnak az utolsó pillanatig, még akkor is, ha éppen nagyon nem ment nekik, mint több esetben az elmúlt években. Most ráadásul nagyon jó keretük és csapatuk van, küzdeni fognak, amíg csak lehet, úgyhogy nem lazíthatunk egy kicsit sem. Tudjuk, hogy jelentősebb előnyünk van, amit szeretnénk növelni is, de ez nehéz lesz.”
„Leo a világ legjobb játékosa, mert ő mindig a csapatért és a csapatnak játszik. Szerény, alázatos és szorgalmas, mindig a csapatra gondol, ez a nagy különbség közte, és a többi játékos között.”
„A csapat nyugalma szempontjából, figyelembe véve, hogy milyen célokért játszunk, talán jobb lenne az elnökválasztást az idény végén tartani, de ezt majd eldöntik. Ez az elnöktől függ, mi pedig nem figyelhetünk ilyesmire.”
Víctor Valdés: „Nagyon reméltem, hogy ez bekövetkezik, illetve reméltük, hiszen az együttes is azt akarta, hogy hosszabbítson – akárcsak a szurkolóink. Lehetséges, hogy azt mondják; a sikereket mi értük el, hiszen mi voltunk a pályán, azonban Guardiola intelligenciája, tudása és pedagógiája nélkül sehol se lettünk volna tavaly. Pep a titka mindennek, amit elértünk eddig, így bízok benne, hogy még nagyon sok közös évünk lesz."
„Én az egész életemben ebben a klubban akartam védeni. Tudom, hogy a szurkolók eredményeket és szép játékot követelnek, tudom, hogy az én posztom a Barçánál mindig nagyító alatt van, és tudom, hogy a játékstílusunk nagyon kockázatos. Mindennel tisztában vagyok, de ez egy nagy kihívás, és éppen ezért szerettem volna mindig is itt játszani.”
„Nem tudok mit csinálni, csak dolgozni, és különösebben nem zavar ez a dolog, így is nagyon boldog vagyok azzal, amit eddig elértem a labdarúgásban. Szerintem, ami igazán számít, az az, hogy amikor meglátom az egyik csapattársam egyéni elismerését, mindig eszembe jut, hogy ahhoz én is hozzátettem, és ezzel ők is így vannak. Ez a fontos.”
|